Dr. Lovász Emese régész-muzeológus gondolatai
Hát persze, hogy a bor évezredek óta ki nem maradhat a legnagyobb élvezetek sorából… de ne menjünk vissza egészen az ókori görögökig, kezdjük talán korban és (földrajzi) helyben is közelebb, és meséljünk egy népről, amelyik állítólag elivott egy egész birodalmat. Az avarokról van szó, akik Kr.u. a 6. században elsőként egyesítették a Duna által kettéválasztott Kárpát-medencét, és létrehozták az avar Kaganátust. Félelmetes harcosaik rettegésben tartották a hatalmas Bizánci birodalmat, és évi 20 000 arany adó fizetésére kötelezték. Hihetetlen erő és gazdagság, melyet korabeli orosz krónikák szerint a széthúzás, és a bor mértéktelen fogyasztása döntött romba…bár mondhatjuk, hogy mindez rosszindulatú híresztelés, melyet az irigység szült, hiszen azon a vidéken azóta sem terem csak rossz lőre.
Csak kicsit lépünk tovább, amikor honfoglaló eleink Sankt-Gallenben esett kalandját említjük, mikor a kolostorban maradt együgyű barát ritka jó embereknek írta le a környéket feldúló magyarokat, akik a pincében talált hordókat kiürítve féktelen jókedvükben még táncra is perdültek, a templom tornyára is felmásztak (aranynak gondolva a csillogó fémtetőt), és a barát annyit evett-ivott velük, mint életében még soha.
Majd egy király következik, aki miatt férfiágon kihalt az Árpád-ház: IV. (Kun) László ő, aki féktelen vérétől hajtva csak a szeretett kunjai között érezte jól magát. Hites asszonyával nem hált, még akkor sem mikor az urak csellel össze is zárták őket, de borgőzös fejjel mulatta az időt három (!) kun szeretőjével. És hogyan halt meg? Bizony, éppen kedvelt népének keze által…
Milyen borokat ittak a középkorban? 1288-ban keletkezett Esztergomban egy vámjegyzék, amely felsorolta az akkori bortermő vidékeket. Hol volt akkor még Tokaj! Zalai, somogyi, sokorói, budai és a híres szerémségi fehér borok vezették a listát. Méghozzá fehér borok, mert egyetlen kék szőlőnek a nevét említik ekkor még csak, ez a vadfekete vagy csóka volt.
János Zsigmond királyunkról jegyezte fel udvari papja, miszerint a beteges, és a bort amúgy is kedvelő uralkodó így szólt egyszer: lám, lám hová jutánk… megisszuk már az veresbort is!
A szőlőművelés, a szüretre való készülődés pedig a korabeli ábrázolások tanúsága szerint nem sokban különbözött a maitól. Mint ahogy az sem, ami akkor történt, ha valaki a kelleténél többször nézett a pohár fenekére…
Híres részegesekről is ejtsünk szót: ilyen személy volt Batthány Ádám gróf, aki 17 éves korában már elnyerte II. Lajos udvarában a főpohárnoki címet. Nem is csodálkozunk, hogy a feljegyzések szerint egy átlag hétköznap 3.5 liter bort rendelt az ebédjéhez, de ha vígan volt, 74 liter fogyott a 12 fős asztalánál…
Apafi Mihály erdélyi fejedelemről írták: „…egy veder bort (kb 11 liter) megivott, még sem részegedett soha el, csak levette fejéből az bársony süvegit, s mintha megfáradott volna, úgy gőzölgött ki az feje tetejin az bor ereje…s azután még többet ivott!”
A hatalmas ivászatok mellett a gyomor is munkára volt fogva a régi lakomákon: ember volt a talpán, aki végig bírta enni azokat. Minden nemű sültek követték egymást édes és savanykás mártásokkal, káposztás ételek, tészták, tortáták, sajtok, és vígan úszhatott a sokféle hal is a borokban és serekben.
Már a 20. század elejének élvezetekben való tobzódását örökítették meg a különféle fogadásokról fennmarad éteksorok. 1926 októberében a Szállodások Nemzetközi Egyesülete tartott Fogadó-estet, melyen az étlap is „nemzetközi” volt, egy mai séf fantáziáját is méltán dícsérné.
A borok között pedig ott tündököl egy különleges figyelmet érdemlő, 1889-es, 5 puttonyos tolcsvai aszú! Édes, rendkívüli zamatú, csodálatos finomságú – írják az akkor 37 éves borról, mely a Dessewffy-Görgey-Szirmay Egyesült Szőllő és Pincegazdaság hordóiban érlelődhetett…
Az élet kifinomult dekadenciája, borok és nemes pezsgők, a vidéki birtok, a vadászatok, nagy vendégeskedések… Magyarországról 1945 után néhány év alatt eltűnt az arisztokrácia, mint társadalmi réteg – és vele együtt megsemmisülni látszott mindaz, ami az évszázadok alatt az élet oly sok területén létrejött. Elveszni látszott a Hegyalja borkultúrája is…
Egy értékeit vesztett korban azonban égetően szükség van azokra a régi mintákra, melyek egy ma is élhető, gondoskodó élet emlékét idézik fel…
