Hatalmas siker volt a 2017-es Tokaj Nap Varsóban

Több mint 600 borrajongó és kereskedő látogatott el a Tokaj Napja rendezvényre Varsóban, november 20-án. Az eseményt Lengyelország vezető boros weboldala a Winicjatywa szervezte, bebizonyítva, hogy a lengyel piac hatalmas lehetőségeket tartogat a magyar nektár számára. A weboldal főszerkesztője, egyben az esemény atyja, Wojciech Bońkowski a következőképpen nyilatkozott: “A lengyel fogyasztók nagy rajongói a tokaji boroknak – mind a száraz, mind a zamatos édes borokat nagyon kedvelik. Szintén nagyra értékeljük a régió tradícióit, illetve a minőséget, amit képvisel. Ez volt az eddigi legnagyobb rendezvényünk, és nagyon elégedett vagyok a megjelent vendégek létszámával, illetve nagyon örülök, annak a lelkesedésnek amivel a tokaji borokat fogadták.”  Winicjatywa 2012 óta szervez tokaji borkóstolókat. Idén 29 tokaji termelő képviseltette magát. A következő kóstoló 2018 novemberében várható.

Termelők és borászatok: Barta Pince, Grand Tokaj, Tokaj Hétszőlő, Disznókő, Samuel Tinon, Kvaszinger