Dusóczky Tamás

A Tokaji Lovagrend tiszteletbeli Nagymestere, Dusóczky Tamás “Elmondhatom, vagyok” című könyvét Augusztus 15-én 18 órai kezdettel mutatják be Sárospatakon a Rákóczi-vár Öregpalota részében.

Az ünnepélyes könyvbemutatón a szerzővel Kő András író, újságíró beszélget. Dusóczky Tamás 1931-ben született Budapesten. Felmenői híres emberek  voltak. Anyai nagyapja, Kirchknopf  Ferenc evezős nyolcasban részt vett  az 1908-as londoni olimpián, apai nagyapja, Dusóczky Károly 1875-ben indult  el az első nyilvános hazai atlétikai ver senyen. Az unoka fizikusnak készült, de  szülei kitelepítése miatt a harmadik évben eltávolították az egyetemről. Közben országúti kerékpáros lett, és 1954-ben világcsúcsot állított fel 500 kilométeren. 1956-ban elhagyta az országot és Svájc ban telepedett le. Számítógépekkel kezdett foglalkozni, és neves üzletemberré vált. 1993-ban hazatért, és szőlőbirtokot vett felmenői egykori tokaji földjén. Megérkezésekor közfelkiáltással a Tokaji Borlovagrend nagymesterévé választották.

Közreműködik: Megyesi Schwartz Lúcia – ének

A belépés díjtalan!