Samuel Tinon Szent Tamas photo

Samuel Tinon Grands Vins de Tokaj - Szent Tamás Tokaji Furmint 2014

„A Szent Tamás-dűlő borait már nem kell bemutatni a borfogyasztóknak. A mádi dűlők közül az elsők között volt, melynek boraira már a legkorábbi dűlőválogatott száraz borokon keresztül is kellő figyelem jutott. Samuel Tinon Szent Tamás Furmintja sem először szerepel az árverésen, a 2013-as év termését múlt évben kóstolhattuk. A 2014-es évjárat bora stílusában hasonló, mint elődje. Élénk, lendületes savakkal, hajszálnyival kisebb koncentrációval. Gyümölcsössége viszont fiatalon kóstolva felülmúlja azt. Izgalmas, komplex aromavilágú, hosszan érlelhető bor.” (Mészáros Gabriella)
Szent Benedek - Szőlő

Szent Benedek Pincészet - Köveshegy Tokaji Furmint 2014

„A Szent Benedek Pincészet borait nem mindenki ismeri még, pedig évről-évre egyre izgalmasabb tételeket kóstolhatunk tőlük. A még kevéssé ismert Köveshegy-dűlő termése szerkezetre emlékeztet a pincészet Szent Tamásról való korábbi száraz furmintjaira. A bor kiegyensúlyozott, szerkezetében kifogástalan. Aroma világa édes fűszerek és gyümölcsök körével írható le. Elegáns, hosszú bor.” (Mészáros Gabriella)

Szepsy - Úrágya 91 Tokaji Furmint 2014

„Az Úrágya-dűlő emblematikus termőhelye Mádnak. Az ültetvények mögött lenyugvó nap valóban a megnyugtató biztonságot hordozza magában. Öreg tőkék teremnek, összetett savszerkezettel, borait határozott ásványosság jellemzi. A Szepsy Pince évről évre kitűnő borokat kínál ebből a dűlőből. Visszatekintve az elmúlt tíz évre, az Úrágya furmintjai minden kóstolón a legjobbak között végeztek. A 2014-es bor sem tűnik kivételnek. Koncentrációja, komplexitása már most szembetűnő. Hosszú bor, kifogástalan szerkezettel – mely még fejlődése legelején tart.” (Mészáros Gabriella)
Tokaj Crown Estates - Tokaj Kereskedohaz Kovago-Dulo photo

Tokaj Kereskedőház – Tokaji Furmint Kővágó Válogatás 2014

„A Tokaj Kereskedőház ebben az évben száraz bort nevezett. A Szarvas mellett a valaha volt Korona Birtok legértékesebb darabja a Kővágó. Ha a két területet össze kellene hasonlítanunk, határozott karakterével a Kővágó most talán legyőzné a szelíd, finom szerkezetű Szarvas-borokat. Remek egyensúly, még érezhető cserzőanyaggal, finom savakkal. Ornamentikája kimondottan gyümölcsös, körte, birs és édes fűszerek uralják.” (Mészáros Gabriella)
Zsirai vineyard photo

Zsirai Pincészet - Betsek Tokaji Furmint 2014

„A Zsirai Pince borai viszonylag új szereplők a tokaji palettán. Eddigi boraikat a tiszta és határozott struktúra, jó szerkezet jellemezte. Nincs ez másképp 2014-es Betsek Furmintjuknál sem. Izgalmas, jó szerkezetre épülő száraz bor. Illat- és ízvilága egyelőre jelentős gyümölcsösséget kínál, még virgonc, fiatalos és lendületes. Mégis azt mondhatjuk, könnyednek tűnő, de jelentős ásványosságot mutató, komoly érési képességgel bíró bor.” (Mészáros Gabriella)
Barta - Öreg király

Barta Pince - Öreg-Király Tokaji Édes Szamorodni 2013

„A mádi Király-dűlő legjava az Öreg Királyként ismert területe. A Barta Pince borai már megjelenésük óta alátámasztja ezt. Lassabban érő, több levegőt és türelmet igénylő boraik a komplexitás és koncentráció jegyében kerülnek palackba. Ez a szamorodni is képviseli a már ismert formát. Szerkezete határozott, jól körvonalazott savszerkezettel, finom cserzőanyaggal. A hordó még érezhető, de az aromatikát jelentős botritiszes és citrusos karakter vezeti mélyebb, dohányos, erdei gombás lezárással. Nagyon ásványos a korty vége.” (Mészáros Gabriella)

Füleky Pincészet - Király Tokaji Késői Szüret 2014

„A Füleky Pince édes borai sok fogyasztót levettek már a lábukról. Szinte csipkeszerűen légies boraik soha nem súlytalanok, sokkal inkább egy visszafogottabb, az eleganciát célzó keretre épülnek fel. Ez a tétel is beillik a korábbi tételek sorába. Kifogástalan savszerkezet, nem túlzó aromavilág. Meleg fűszeresség, nagyon hosszú utóíz jellemzi.” (Mészáros Gabriella)
Kvaszinger vineyard 2 photo

Kvaszinger - Hatalos Tokaji Késői Szüret 2013

„A Kvaszinger család borait kevéssé ismerjük még, de vélhetően hallunk róluk a jövőben. Édes késői szüretelésű bort indítanak az árverésen, mely sokak kedvence lesz majd. Szinte már most selymes textúrát mutat, finoman árnyalt gyümölcsösséggel az ízében. Jelentős cukortartalma ellenére nem az édességről szól, sokkal inkább a buja gyümölcsösség vezeti ornamentikáját.” (Mészáros Gabriella)

Samuel Tinon Grands Vins de Tokaj - Tokaji Száraz Szamorodni 2009

„Számos, a hegyaljai termelők között is vitatott kérdés van az egyes borstílusokkal kapcsolatban, de abban nagyjából minden gazda egyetért, hogy a legnehezebb talán egy igazán tiszta és határozott száraz szamorodnit elkészíteni. Nos úgy tűnik, ezzel a borral most nem volt gondja a termelőnek. Igazi kuriózum, határozott karakterével, szép savaival és gazdag gyümölcsösségével a legjobb alapot nyújtja egy komoly, száraz szamorodni kifejlődéséhez. Már-már élesztős, finoman ásványos kiegészítéssel, érezhető cserzőanyaggal zárja a kortyot. Komoly bor.” (Mészáros Gabriella)

Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet - Nyulászó / 1-es hordó Tokaji Édes Szamorodni 2013

„A Nyúlászó-dűlő Mád barátságosabb oldalát szokta mutatni, bár volt már néhány példa a lassabban érő és fejlődő tételekre is. Ásványossága már most szembeötlő, pedig a bor gazdag cukortartalomban is. Citrusos aromavilága finom savszerkezetre épül. Meleg és buja tónusokat kínál igen hosszú és tartós utóízzel.” (Mészáros Gabriella)
Tokaj Hétszőlő - terrace vineyard photo

Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok - Tokaji Édes Szamorodni 2012

„A Tokaj Hétszőlő Pincészet borait nagyon könnyű első kóstolásra megszeretni. Visszafogott illata zöldcitrom-, ananász- és mezei virágos jegyekkel indul. Nem túlzó édes érzet elegáns savak mellett, kifogástalan egyensúllyal. Nagyon gazdag bor, izgalmas befejezéssel – a savak a korty végén kerülnek kissé előtérbe. Mindvégig megtartja florális karakterét, ami a pincészet boraira annyira jellemző finom arányokat támasztja alá.” (Mészáros Gabriella)
Béres Winery photo

Béres Szőlőbirtok - Tokaji Aszú 6 puttonyos Válogatás 2013

„A Béres Szőlőbirtok boraira igen jellemző az egészséges alapanyag és határozott savgerinc, lendületes karakter. Ez az aszú sem kivétel kínálatukban. A bor illatában a muskotály jellegzetes vegetálisan fűszeres, szőlős karaktere szinte lehengerlő. A sárga muskotály aszúszemek használata nem ritkaság a Béres Szőlőbirtokon, de ilyen intenzitással ritkán találkozunk. Vitális savak, kis cserzőanyag, intenzív illat- és ízjegyek. Különleges, egyedi bor. Muskotály kedvelők számára igazi ritkaság!”