Sauska Tokaj vineyard

Borászatunk 2003-ban nyílt meg az egykori Tokaji Polgári Kaszinó neoklasszicista épületében. Az épületet a 2000-es évek elején bővítettük ki, hogy alkalmassá váljon a szőlő feldolgozására: jelenlegi formájában három szintjén használhatóak ki a gravitáció adta lehetőségek, amely a kapcsolódó technológiai lépéseket nagyban leegyszerűsíti. A pince tartályos erjesztőkapacitása 1000 hl, illetve hordóban 550 hl. Feldolgozó kapacitásunk illeszkedik a területeink méretéhez, így 400 – 7000 kg-ig könnyen, és szakmailag precízen tudunk egy-egy parcellát préselni. Bortípustól függően fürtösen, bogyózva, valamint bogyózva-áztatva nyerjük ki a mustot. Dűlőink változatosságához igazítva a borokat kisméretű tartályokban, illetve hordókban (230-500 literes) erjesztjük. Egyszerűbb, frissebben piacra kerülő tételeink tartályban erjednek, és csak részben kapnak fahordós érlelést. 2011-től pezsgőt is készítünk, egyértelműen a tradicionális eljárás mellett tettük le a voksunkat, így ennek a szellemében követjük a művelési és technológiai lépéseket.

A 2018-as Nagy Tokaji Borárverésen szereplő bor:
Dorgó-dűlő Furmint 2017

Sauska Tokaj
H-3910 Tokaj, József Attila utca 2.
Tel.: +36 47 552 155
Fax: +36 47 552 156
tokaj@sauska.hu
www.sauska.hu
www.facebook.com/Sauskaboraszat

Sauska Tokaj