,

Nagy Tokaji Borárverés, negyedszer – Mészáros Gabriella

Nagy Tokaji Borárverés - Tokaji Borlovagrend - Tokaji vakkóstoló

Gyűjtés, borélvezet, kíváncsiság, vagy egyszerű kereskedelem? Bármi is legyen a célja azoknak az érdeklődőknek, akik 2016 április 22 és 24. között részt vesznek a rendezvényen, bizonyosan nem bánják meg. Igen izgalmasnak tűnik a sor.

A Tokaji Borlovagrend 2013. áprilisában tartotta először azt a Nagy Tokaji Borárverést, aminek nem titkolt célja a borvidéknek és a tokaji boroknak ezt a nálunk hagyományosnak nem mondható változatát is kipróbálni. Az árveréshez, mint kereskedelmi formához mindig is ritkaságok, nehezen vagy más módon egyáltalán nem beszerezhető tételek értékesítése kapcsolódott. Ezen a gyakorlaton a Borlovagrend sem kívánt változtatni, így csak olyan tételekre licitálhatnak az érdeklődők, melyek kereskedelmi forgalomba nem kerülnek.

Nagy Tokaji Borárverés - Tokaji Borlovagrend cimke

Az árverések előkészítése mindig az új borok megjelenésével válik igazán mozgalmassá. Töprengés a termelők, válogatás a Borvizsgáló Bizottság részéről. Mi is az, ami majd 2016-ban más lesz, mint eddig? Minden év más. Nem csak azért, mert eltérő tételek kerülnek kalapács alá, de azért is, mert a termelők, vásárlók hozzáállása is évről-évre változik. Az érdeklődők és potenciális vevők száma mérhetően növekszik, de a „pálya széléről bekiabálók” is népes tábort alkotnak már. S hogy miért éri meg valakinek elautóznia vagy vonatoznia Sárospatakra ha nem akar vásárolni? Például azért, mert az árverésre kerülő tételek mindegyike megkóstolható az árverés délelőttjén. Kizárólag itt és most, hiszen néhány órával később már a boldog tulajdonost illeti csak ez a lehetőség. Egyedi, megismételhetetlen alkalom akárcsak azok a borok, melyek így sokszor 130 -250 palacknyi mennyiségben készülnek csak el.

A következő évben a termelőknek lehetősége lesz már palackozott tételeket is kínálni, természetesen csak olyan mennyiségben és változatban, ami amúgy kereskedelmi forgalomba nem kerül. Ez különösen fontos a külföldi vevők egyre nagyobb számban történő bevonása miatt, hiszen őket leginkább az aszúk és érleltebb tételek érdeklik. A Borlovagrendnek emellett célja az is, hogy a tokaji száraz borokban lévő potenciált mind jobban sikerüljön a világ borfogyasztóival megismertetni.

Nagy Tokaji Borárverés vakkóstoló - Tokaji borok

December 10-én zajlott Mádon az első válogatás, amikor a Borbíráló Bizottság tagjai 39 tételt kóstoltak meg és értékeltek. Nagyjából fele-fele arányban kerültek poharakba száraz és édes tételek.

A 2015-ös évjárat meglehetősen hektikus volt. A szinte három hónapig tartó hőség és szárazság majd a szeptemberi hosszú esőzés a szőlő érése szempontjából nem tartoznak az ideális időjárási viszonyok közé. Tokaj viszont úgy tűnik a jobbik oldalát kapta el az évjáratnak, ugyanis a 2015-ös száraz tételek egyöntetűen komoly minőséget mutattak. Remek szerkezet, a 2013-ashoz hasonlóan lendületes savak, finom cserzőanyagok érezhetők már most is. Ami külön öröm volt a borok kóstolásakor, az az egyensúly szinte iskolapélda szerű megjelenése. Gyakori probléma volt eddig, hogy ha szépek is voltak a borok, a nem optimális szüreti időpontok, kissé kései vagy elhúzódó szüret miatt magasabb alkoholtartalom, kevésbé fegyelmezett szerkezet és struktúra jellemezte a tételeket. Ez most kimondottan jó irányba fordult és talán a komoly potenciált (és nem mellesleg igen élvezetes, elegáns) borokat is adó 2013-as évhez képest is előrelépést jelent. Analitikát nem hasonlítottam ugyan össze a két évjáratot illetően, de mintha a kifogástalan szerkezet mellett ezek az új tételek valamivel vastagabb és barátságosabb borokat jelentenének. Természetesen a teljesség igénye nélkül, nagyon tetszett Berecz Stephanie Váti Hárslevelűje és Lónyai Furmintja, a Disznókő száraz furmintja, a Demetervin Pincészet Király és Úrágya dűlőkből házasított tétele, akár csak a Tokaj Kereskedőház Kővágó Furmintja vagy a Barta Pince új száraz bora. De nagyon szép házasítást kóstoltunk a Füleky Pincétől, és Samuel Tinon Szent Tamás dűlőjéből is.

Nagy Tokaji Borárverés - Tokaji Borlovagrend - Tokaji Aszú vakkóstoló - fotó

Az édes borok kínálata is kimondottan kiegyensúlyozott volt. Itt a 2013-as még igencsak fiatal tételek között találtunk néhány egészen kimagasló bort. Komoly szerkezet és íz mélység, lendületes savszerkezet, számottevő ásványosság. Mondhatni ezek között a borok között biztosan van néhány igazi klasszis. A Disznókő fajtatisztán iskolázott zéta, hárslevelű és furmint aszúja már most komoly borélményeket adott. De valójában 2011 is tud még meglepetést szerezni. Gyönyörű tiszta alapanyag, végtelen gazdagság és mégis iható bor az eredménye sok esetben ennek az évjáratnak.

Nagy Tokaji Borárverés - Tokaji Borlovagrend - Tokaji Aszú kóstoló

Hogy milyen tétel milyen áron fog majd elkelni, természetesen nem tudhatjuk. De aki tudatosan és figyelemmel kíséri az árveréseket és az ott elkelt borokat, egyértelműen érezheti, hogy sokkal csiszoltabb stílusban készülő borokkal találkozunk. A száraz és az édes borok kiegyenlítettsége épp úgy erősíti a borvidék megítélését, mint a felfelé ívelő minőség. Tokaj mindkét arcának bemutatása, a termőhelyek mind erőteljesebb kirajzolódása lehet csak a járható út a mielőbbi felemelkedéshez. Aminek része kell, hogy legyen az egyediség mind határozottabb bemutatása is – például az árverésen keresztül.

Szerző: Mészáros Gabriella

2015. december 10.

A cikk letöltése.