A termőhely alapú csúcskategória létrehozása a cél

Szepsy IstvánHa a csúcsminőségről beszélünk, miért nem egy hordóalapú szelekció jelenti a legmagasabb kategóriát?
Elméletileg beszélhetnénk akár a Nyúlászó második hordójáról is, de szerintem a borvilágban a helyhez kötött minőségi meghatározás a legerősebb. A termőterület ugyanis meglátogatható, megtapasztalható: az ujjaink között morzsolhatjuk szét a talajt, megsimíthatjuk a szőlőtőkéket. Az egyediség jelentősége óriási, de fontos megjegyezni, hogy többféle egyediség is megfér egymás mellett.

Hogyan definiálható a parcella?
A dűlőn belül egy meghatározott egységet jelöl, amely önálló karaktert ad a bornak saját adottságainak köszönhetően. Ezek közé tartozhat a tengerszint feletti magasság, a lejtőszög, a talaj összetétele és szerkezete, az ültetvény kora és művelésmódja vagy a klón is, például egy kisfürtű furmint.

A borok elnevezésében ilyenkor a dűlő neve mellett ugyanolyan nagyságú betűmérettel megjelenik az adott terület helyrajzi számának utolsó két számjegye. Épp ezért fontos, hogy helyrajzi szám határát az adott parcella nem lépheti át.

Mit tudhatunk a 2013-as Szepsy Nyúlászó 58-as Furmintról?
A szóban forgó terület a 2258-as helyrajzi számot viseli, így kapta az 58-as nevet a bor. Az 58-as parcellát a ’20-as években telepítették újra, mi azóta csak a szükséges pótlásokat végeztük el. Itt a lazább, madárkásabb fürtök a jellemzőek.

A talaj az összes dűlőnk közül itt az egyik legsoványabb, a gyökerek hét kőzetrétegen haladnak át, a repedésekben egészen 7,5 méter mélységig, ahol már a fúró gyémánthegye is beletörik a vízszintesen fekvő lávarétegbe. Az innen szüretelt szőlőből készült bor másodtöltésű hordóban érlelődött.

szepsy-nyulaszoMiért a Nyúlászó 58-as parcellájának a borát nevezte az árverésre?
Mindegyik dűlőnket nagyon szeretem, de a Nyúlászó több ok miatt is különösen kedves számomra. Egyrészt itt töltöm el a legtöbb időt, hiszen ezen keresztül érhető el sok másik ütetvényünk. Másrészt ezeken a szőlőkön a fürtválogatást én magam végeztem. Itt többféle furmintklón megtalálható, így ez kifejezetten bonyolult munkának számít.

Általában kisméretűek a fürtök, e borba maximum 12 dkg-ig kerülnek bele. A szerkezetük laza, a szárnyakat – ha voltak – már korábban levágtuk. Minden elképzelhetőt megteszünk a szőlőben, így a minőséget tovább már látványosan nem lehet emelni. Ami a mi feladatunk, az a termőhelyből eredő, egyedi, markáns, ásványos karakter közvetítése.

Mit tudhatunk a bor megvásárlójáról?
Egy szenvedélyes borkedvelő, régi barát vitte el, aki ajándékozási célra használja majd. Jelentősége van annak, hogy a tavalyi 1,5 millióról idén 8 millióra ugrottunk. Reményt ad, hogy valóban vannak kitörési pontok, amelyet itt az ár is bizonyít. Addig nem lehet emelni a presztízst, amíg árakról vitatkozunk. Ez az árverés jó lehetőséget kínált arra, hogy a piac reagálhasson erre a termőhelyi alapú egyedi minőségre. Úgy érzem, elkezdődött valami.

A teljes cikkhöz kattints ide!