Az eddigi legnagyobb összleütés a Nagy Tokaji Borárverésen!

A tavalyihoz képest idén tíz százalékkal magasabb volt az összleütés értéke, a tételek háromnegyede vevőre talált, ami az eddigiekhez képest szintén növekvő tendencia. A legmagasabb áron leütött bor, a Szepsy Pince Úrágya 91 Tokaji Furmint 2014-ese volt, aminek a licitje 1 600 000 forintról indult és végül egy nagyon izgalmas versenyt követően 5 000 000 forintért kelt el. Az elkelt borok negyven százaléka külföldre kerül a Tokaji Borlovagrend saját címkéjével a palackozást követően.

30 210 000 forint összleütéssel ért véget a harmadik Tokaji Borlovagrend által szervezett Nagy Tokaji Borárverés!

A licitáló tárcsát váltók között sok külföldi, az előző évek árveréseiről visszatérő hazai és új, első ízben licitáló volt. A legnépszerűbb tételekért több licitáló kelt versenyre és ezért jóval a kikiáltási ár fölött keltek el. Az árverést megelőzően alakultak licitáló csoportok is, melyek egy-egy tételre szerveződtek. A licitáló csoportok tagjait egy csoportvezető képviseli, aki versenyre kel a kiválasztott tételért és a sikeres leütést követően a tétel felosztható a csoporttagok között. Ezzel a megoldással olyan tokaji borrajongóknak is van lehetősége a borkülönlegességek megvásárlására, akik az éttermekkel és borkereskedőkkel ellentétben csak kisebb mennyiséget szeretnének magukénak ezekből a borokból.

Széles volt a borválaszték a borvidék terroirjaiból, különösen Mádról és Olaszliszkáról. Caroline Gilby borszakíró megjegyezte: „Jó látni az érdeklődést a tokaji borok széles skálája iránt az árverésen zajló licitálásból”.

A sárospataki Rákóczi vár lovagtermében, az előző évekhez hasonlóan olyan egyedi tételek kerültek kalapács alá, melyek kifejezetten az árverésre lettek kiválasztva. Száraz tételek esetében egy gönci hordónyi (136 l), édes tételek esetében lehetőség volt fél gönci hordónyi (68 l) mennyiséget is nevezni. Az árverésre felajánlott borokon a Tokaji Borlovagrend Borvizsgáló Bizottsága Mészáros Gabriella (nemzetközi borakadémikus), Ronn Wiegand (Master of Wine, Master Sommelier) és Bálint László (AIWS) végzett minőség ellenőrzést, az árverésig több alkalommal, ahova csak azok a borok juthatnak el, melyek megfelelnek minden kritériumnak. Ezeknek a boroknak az exkluzivitását, hozzá adott értéket az adja, hogy csak és kizárólag az árverésen vásárolhatóak meg, ebben a formában kereskedelmi forgalomba nem kerülnek.

„Ebben az évben – ahogy az már a beharangozóban is elhangzott – az édes tételek nagyobb számban jelentek meg az árverésen. Ez valamelyest mindig összefügg az éppen aktuális évjárattal. Komoly kínálatot találtunk, nem véletlen, hogy az érdeklődés is megvolt ezek iránt a tételek iránt.

Talán az elmúlt év nem túl bíztató időjárása volt az, ami a licitre került tételek közül néhány esetében indokolatlan bizalmatlanságot váltott ki. Azok a borok ugyanis, amelyek most nem keltek el, mind 2014-es száraz tételek voltak. A magam részéről nem tartom indokoltnak ezt a félelmet, hiszem számos 2014-es száraz bort kóstoltam már – más borvidékekről is – és ahol sikerült egészségesen megőrizni a szőlőt, kimondottan elegáns, jó szerkezetű borok kerültek, vagy kerülnek majd palackba. Koncentrációban talán valamivel kevesebbet mutattak ezek a borok, de a savösszetétel, gazdag aromatika ezeknek a boroknak éppúgy sajátja, mint sok más társuknak. Izgalmak nélkül komoly borélmény nem képzelhető el, ezek a borok pedig számomra egytől-egyig kínálták a kíváncsisággal vegyes izgalmakat. Hálás vagyok, hogy idáig kísérhettem őket.” Mészáros Gabriella.

Az idei Tokaji Tavasz minden programja a minőségi borokról szólt. Az Alplan Kft. és Gelencsér Ferenc jóvoltából Budapestről Tokajba érkező Nosztalgia Vonaton ebéd, borkóstoló, borbemutató és a Tokaji dűlőkről szóló előadás szórakoztatta a közönséget. A gasztronómiai programokért olyan neves éttermek voltak felelősek, mint a Sárga Borház, az encsi Anyukám mondta Étterem és a mádi Gusteau. A vendégek 30 tokaji termelő közel 70 tételét kóstolhatták a két nap alatt.

A népszerű árverező Winkler Nóra lelkesedését Tokaj és a tokaji borok iránt a borosüveg címkék ihlette, az általa jól ismert művészi alkotásokról készítet előadása is jól tükrözte a gálavacsorán.

A mádi Barta Pince Rákóczi kúriájában Dusóczky Tamás a Tokaji Borlovagrend Nagymestere 22 új borlovagrendi tagot avatott, nagyrészt magyar és francia, – de volt közöttük amerikai, finn és taiwani állampolgár is. Foglalkozásukat tekintve borszakújságírók, borászok, kereskedők, importőrök, politikusok, orvosok, építészmérnökök, sommelier-ék. Tiszteletbeli taggá avatták továbbá Thierry Desseauve–t, ismert francia borkritikust, borszakírót és Winkler Nóra árverésvezetőt. Az avatási ceremóniát Gémes Katalin operaénekes előadása zárta.

Igazi színpompás, gyönyörűen napsütéses, virágoktól illatozó és mindenképpen sikeres volt az idei Nagy Tokaji Borárverés.

2016-ban is vár mindenkit a Tokaji Tavasz és a Nagy Tokaji Borárverés!

Az eladott tételek:

Demetervin Úrágya Tokaji Hárslevelű 2006 (33,75 l)
kikiáltási ár: 440 0000 Ft, leütési ár: 750 000 Ft

Mádi Borház-Baranyai Béla – 102-es hordó Tokaji Furmint 2012
kikiáltási ár: 180 000 Ft, eladási ár: 460 000 Ft

Samuel Tinon Grands Vins de Tokaj, Szent Tamás Furmint 2014
kikiáltási ár: 800 000 Ft, eladási ár: 1 500 000 Ft

Szepsy Pince, Úrágya 91 Tokaji Furmint 2014
kikiáltási ár: 1 600 000 Ft, leütési ár: 5 000 000 Ft

Barta Pince, Öreg-Király Tokaji Édes Szamorodni 2013 (68 l)
kikiáltási ár: 1 000 000 Ft, leütési ár: 1 400 000 Ft

Füleky Pincészet, Király Tokaji Késői Szüret 2014
kikiáltási ár: 1 100 000 Ft, leütési ár: 1 200 000 Ft

Samuel Tinon Grands Vins de Tokaj, Tokaji Száraz Szamorodni 2009
kikiáltási ár: 2 000 000 Ft, leütési ár: 3 000 000 Ft

Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet, Nyulászó /1-es Hordó Tokaji Édes Szamorodni 2013
kikiáltási ár: 2 800 000 Ft, leütési ár: 4 000 000 Ft

Kvaszinger, Hatalos Tokaji Késői Szüret 2013
kikiáltási ár: 1 200 000 Ft, leütési ár: 1 800 000 Ft

Béres Szőlőbirtok, Tokaji Aszú 6 Puttonyos Válogatás 2013 (68 l)
kikiáltási ár: 1 300 000 Ft, leütési ár: 1 500 000 Ft

Samuel Tinon Grands Vins de Tokaj, Tokaji Aszú 5 puttonyos 2011 (68 l)
kikiáltási ár: 1 500 000 Ft, leütési ár: 1 500 000 Ft

Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet, Dorgó Válogatás Tokaji Aszú 5 Puttonyos 2012
kikiáltási ár: 1 900 000 Ft, leütési ár: 3 000 000 Ft

Pajzos Pincészet, Hosszúvölgy Tokaji Aszú 5 Puttonyos 2013
kikiáltási ár: 2 200 000 Ft, leütési ár: 3 400 000 Ft

Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok, Tokaji Édes Szamorodni 2012
kikiáltási ár: 1 700 000, leütési ár: 1 700 000 Ft

 

Az eladott tételekből származó adózott bevételnek a 40%-a Tokaji Borlovagrendet illeti, mely összegből fedezni tudja a következő évi árverés szervezését, egy részét pedig a Tokaj Borvidék Kultúrtáj javára fordítja.

 

A 2015-ös Tokaji tavasz képgalériája a www.tokajiborlovagrend.hu oldalon megtalálhatóak!

További részletes információ:

tokajiborlovagrend@gmail.com

+3670 362 5705

Nagy-Tokaji-Borarveres-2015-Tokaji-borlovagrend-Tokaj-Express-Samuel-Tinon

Nagy-Tokaji-Borarveres-2015-Tokaji-borlovagrend-aperitif-Szentirmai-ZsoltNagy Tokaji Borárverés 2015 - vakkóstoló - fotó

Nagy-Tokaji-Borarveres-2015-Tokaji-borlovagrend-anyukam-mondta-okinik-a-sarospataki-varkertben-Szentirmai-Zsolt

Nagy-Tokaji-Borarveres-2015-terem-Tokaji-borlovagrend-Szentirmai-ZsoltNagy Tokaji Borarveres 2015 Tokaji borlovagrend

tokaji tavasz 2015 intiation photo

tokaji tavasz 2015 galavacsora Gusteau photo