Zsirai

„Alkotás, gondosság, alaposság, értékek, megőrzés, kitartás, szeretet, öröm, szépség, báj, egyszerűség, érzés, értelem, egyediség” – Zsirai Csaba (1961–2011).

Ezek voltak az irányelvek, ezek alapján kelt életre a Zsirai Pincészet, és ezek alapján törekednek beteljesíteni az álmot és örökséget. A természet és a természetesség szeretete, az értékek megőrzése, a magyar bor tisztelete vezérelte, amikor szőlő- és pincebirtokossá vált, és elindult az úton, amelynek köszönhetően ma három jelentős hazai borvidéken vannak jelen, és készítenek borokat.

A kezdetben kedvtelésként, a monoton irodai munkából való menekülés reményében induló borászkodás mára egy több borvidéken is jelen levő, összesen 18 hektár szőlőt művelő pincészetté nőtte ki magát.

Mondhatni „hungarikumok” előállításán dolgoznak: mindhárom borvidéken őshonos, már-már feledésbe merült szőlőfajták termesztésével próbálkoznak, a fajtáknak megfelelő művelésmód mellett.

Édesapjuk hitvallását jelenleg lányai, Zsirai Kata és Petra, édesanyjukkal és pár alkalmazottal – akik inkább segítő barátok – viszik tovább, illetve tartják életben, törekedve arra, hogy méltó emléket állítsanak neki.

A 2015-ös Nagy Tokaji Borárverésen szereplő bor:
Betsek Tokaji Furmint 2014

Zsirai Pincészet
3909 Mád
+36 30 543 5595
zsirai.petra@zsiraipinceszet.hu
www.facebook.com/zsiraipinceszet
zsiraipinceszet.hu/hu

logo-2015-Zsirai